Kennelünk 2011-ben alakult, melynek célja kitűnő küllemű és minőségű Labradorok tenyésztése!

A párommal már évek óta foglalkoztunk Labradorral, de első kiváló vérvonalból származó kutyánkat, csak 2007-ben sikerült megtalálnunk Szlovákiában. Ő a Borda Ursa Minor törzskönyvi és Nita hívó névre hallgató szuka kutyánk. Jelenleg 6 kutyával dolgozunk, két import (Cseh,Lengyel)  kannal illetve 4 szukával.

Kutyáink mellett két kisfiú anyukája és apukája vagyunk, egy családi házban élünk, és teljesen családi környezetben neveljük a kutyáinkat is. A kölykök 4 hetes kortól napi szinten kapcsolatban vannak a gyerekekkel, tehát elég korán kialakul az irántuk érzett szeretetük.

Tenyészetünk kizárólag csokoládé színű Labradorokkal foglalkozik, melyek még védve vannak a túltenyésztettség káros hatásai alól Magyarországon.
Kutyáinkat bemutattuk kiállításokon is ahonnan kitűnő-győztes eredményekkel tértünk haza. Ezen kívül amit fontosnak tartottunk az a Diszplázia mentesség.
Tenyésztésbe vétel előtt, minden kutyánknál megcsináltattuk a könyök és a csípő szűrővizsgálatát, valamint a szemészeti vizsgálatot mely igazolta, hogy kutyáink mentesek a Diszplázia és szembetegségek alól!
Kutyáink a tenyészszemle és képességvizsga keretein belül bizonyítják, a labradorhoz méltó küllemi és vadászati képességeiket !
Szuka kutyáink fedezésekor, nagy hangsúlyt fektetünk a megfelelő pár megtalálására! Nagyon lényeges, hogy a fedező kan is stabil idegrendszerrel rendelkezzen, hiszen ez a legfontosabb fajtajellemző!! Egy labrador soha nem lehet agresszív, vagy túlzottan félős. Ezért fontos a gondos odafigyelés! A nálunk született kölykök mind hűen tükrözik a szülők kiváló adottságait: dús csillogó egészséges szőrzet, vastag vidra farok, erős stabil csontozat. A kicsik kizárólag 8 hetes kort betöltve kerülhetnek a gazdihoz.

A jövőben szeretnénk folytatni a minőségi labradorok tenyésztését! Minél több emberrel megismertetni ezt a csodálatos fajtát. Feltehetően még bővülni is fogunk, hiszen Labradorból sosem elég!
Szeretnénk, ha a Szíriusz névről mindenkinek az általunk tenyésztett kitűnő minőségű, csokoládé Labradorok jutnának eszükbe!

Gyöngyi&Zsolt

Felelősek vagyunk értük!

A felelős gazda, mielőtt magához venne egy állatot, jól átgondolja, utána olvas a választott fajta szükségleteinek.
Felméri, hogy milyen élettérre, környezetre, mennyi mozgásra, milyen ellátásra, táplálásra van szüksége.
A felelős gazda csak olyan állatot vesz maga mellé, akiről élete végéig gondoskodni tud és meg tudja teremteni számára a legoptimálisabb környezetet, életfeltételeket. Egy kutya esetében 10-15 évről beszélünk.
Mielőtt megérkezik otthonunkba a kiválasztott állat, alakítsunk ki mindent a számára. Kutya esetében fontos, hogy legyen egy saját helye, ahová elvonulhat, ahol tud nyugodtan pihenni. A benti kutyusoknál ez lehet egy kosár vagy pléd a szoba sarkában, előszobában.
Azoknak az ebeknek, amelyeket kint tartanak, ki kell alakítani egy száraz szigetelt, meleg helyet, ahová rossz idő esetén behúzódhatnak. Ez lehet akár a kazánházban, garázsban vagy egy jól kialakított, megfelelő méretű kutyaházban.
Aki semmiképpen sem szeretné beengedni a kutyát a házba, az nagytestű, bundás kutyát válasszon, amely hidegebb idő esetén is jól tudja magát érezni, mert elég nagy a testtömege és a szőre ahhoz, hogy ne fázzon meg.

Az a tulajdonos, akinek kapcsolata ténylegesen a szereteten alapul, nem tartja láncon vagy néhány négyzetméteres kennelben a kutyáját. Ha félti a virágokat vagy a veteményest, kerítse el őket vagy ne tartson kutyát!
A kutyák előtt mindig legyen elegendő tiszta, friss víz. A helyes, minőségi táplálással rengeteg betegséget megelőzhetünk. Fontos, hogy az állatok a nekik megfelelő minőségű, mennyiségű és összetételű tápot kapjanak, tekintettel életkorukra, illetve esetleges betegségükre. Minden nap, lehetőleg egy időben adjunk enni kedvencünknek.

A kutyákkal kapcsolatosan rendkívül fontos a foglalkozás, tanítás. A kutyaiskola egy remek közös program, amit a gazdik és a kutyák is rendkívül élveznek és más kutyabolond emberekkel is megismerkedhetünk.
Minden fajtának egymástól eltérő a mozgásigénye, amit ki kell elégítenünk minden nap!
A kertes házban lévő kutyáknak is szükségük van a rendszeres sétára. Tévhit hogy a kistestű kutyáknak kisebb a mozgásigénye, mint a nagyoknak. Ez fajtától, típustól, temperamentumtól függ, nem a testmérettől.
Ha azt látjuk, hogy kutyánk másképpen viselkedik, letört fájdalmai vannak vagy kevésbé eleven mint általában forduljunk állatorvoshoz. Ne próbáljuk meg kedvencünket saját elgondolásaink szerint kezelni. A kötelező és az ajánlott oltásokat mindig időben adassuk be nekik, illetve háromhavonta féregtelenítsük a kedvencünket.
Évente egyszer ellenőriztessük kutyánk egészségi állapotát állatorvosukkal.

Ma az országban több mint egymillió kóbor állat van és csak pár ezer férőhely a menhelyeken. Nincs annyi potenciális gazdajelölt, amennyi állat megszületik évről évre. A felelős gazdák, akik nem tenyésztők ivartalaníttassák kedvencüket.
Ez egyszeri költség, ami utána többszörösen megtérül. Ismert tény hogy az ivartalanított állatok tovább élnek, nyugodtabbak kiegyensúlyozottabbak. Tévhit hogy a szuka kutyáknak legalább egyszer elleniük kell.